Losonc történetében gyakran váltakoztak a katasztrófák és gazdasági fellendülés időszakai. Az 1849-  -es tűzvész utáni időszak jelentős gazdasági és társadalmi fellendüléssel járt, hiszen országos összefogás is támogatta a város újjáépülését. Még a XX. század első éveiben érződött a „boldog békeidők“ hatása, de az első világháború és különösen annak befejezése, újra összezilálta a város életét. Losoncot az újonnan alakult Csehszlovákiához csatolták, virágzó iparából sokat veszített, sokan elköltöztek. Mégis, megmaradt az igény, folytatni azt az életstílust, amelyet a békés évek alatt a polgárok megszoktak. 
Ennek köszönhető, hogy itt szívesen telepedtek le olyan értelmiségi személyiségek, művészek, akiket a háború vihara véletlenszerűen vetett ide. Így volt ez Gerő Gusztávval, aki a fogság évei és tanulmányai befejezése után telepedett le végleg Losoncon, de ide tért meg tartalékos tiszti szolgálata után Gyurkovits Ferenc, Rudnay Gyula és Cseh Lajos is.
Az 1888-ban Nagyrőcén született Cseh Lajos Iglón végezte a tanítóképző iskolát, majd a budapesti Képzőművészeti Akadémiára jelentkezett. Anyagi háttér hiányában azonban tanítani kényszerült: a Balaton melletti Marcaliban tanított, mint segédtanító, s közben pedagógiai vizsgákra készült. A tanítás azonban nem vonzotta, ezért visszatért az Akadémiára, Zemplényi Tivadar osztályába. A nagybányai hatás alatt alkotó Zemplényitől Cseh Lajos jellegzetes posztimpresszionista tájábrázolást sajátított el. Már a Balaton melletti tartózkodása alatt nagy gyakorlatra tett szert az akvarellfestészet terén, s Zemplényi osztályában is a legsikeresebb akvarellező volt. 
Az I. világháború kitörése kettétörte tanulmányait. Besztercebányára kellett bevonulnia, ahol Flache Gyulával, Gyurkovits Ferenccel és Rudnay Gyulával ismerkedett meg. Egy jóindulatú, Benczúr nevű katonaorvos jóvoltából a művészek nem kerültek a harctérre: a szolgálat mellett festhettek, illetve részt vettek a városi intelligencia társadalmi életében. Egy vadászaton Cseh Lajos megfázott, s ez nyomot hagyott a tüdején.
A háború végén Losoncon telepedett le, ahol fennmaradt kapcsolata Rudnayval és Gyurkovitscsal. Tüdőbaja miatt nem taníthatott, de részt vett a város társadalmi életében. A műkedvelő színtársulat számára festett díszleteket, portrét festett a gazdagabb polgárok feleségeiről, részt vett minden ünnepségen – egyszóval: bohéméletet élt. Flache Gyula meghívására belépett a Szlovákiai Művészek Egyesületébe (Jednota výtvarných umelcov Slovenska) és részt vett az egyesület csoportos kiállításain. Legjelentősebb bemutatkozásuk Prágában volt, 1922-ben, ahol Angyal Géza, Flache Gyula, Tichy Kálmán, Gwerk Ödön, Harmos Károly, Gyurkovits Ferenc, Gerő Gusztáv és mások társaságában állított ki.
Barátságot köt Gerő Gusztávval, s mivel egyikük sem taníthat, megélhetésüket új vállalkozással szeretnék biztosítani: Cseh megtanulja Gerőtől a batikolást. Mühlstein mérnök támogatásával a volt Rakottyay gyárban közösen batik-műhelyt nyitnak, ahol létrehozzák a „művészi batikot“, azaz batik technikával alkotnak dekoratív „táblaképeket“. Emellett tanfolyamot nyitnak, melyen érdeklődő hölgyeknek tanítják meg ezt a divatos technikát. Sálak, terítők, ruhakiegészítők és lakberendezési kiegészítő-elemek születnek így. A képzőművészeti batik munkákból egy kiállításra való kollekciót hoznak létre, melyet 1923-ban mutatnak be előszor Losoncon (a Losonci Hírlap jegyzi), majd még Pozsonyba is elszállítják a képeket, de ottani kiállításukat a végrehajtó lefoglalja adósságaik fejében. E csődbement vállalkozásnak egyetlen megmaradt dokumentuma, egy többfigurás kompozíció ma a Nógrádi Múzeum és Galéria gyűj-teményében található. A sikertelen kísérlet után Cseh Lajos már csak az alkotómunkára összpontosít. Bejárja Losonc környékét, mindig más-más parókia vendégeként festi derűs tájait. A nagybányai hagyományok folytatójaként jellegzetes kék égen úszó bodros felhők alatt ábrázolta az Ipoly partján legelésző libákat, tehénkéket, a pásztorlánykák fehér ingvállban, piros szoknyában vidám színfoltot alkotnak a tájban. Bussa, Vilke, Múlyad, Ábelová templomát, környékét, hangulatos falurészleteit festette meg. (Ábelován Petrivaldsky lelkész, Timrava írónő rokona vendégeként dolgozott hosszabb ideig.) Mindkét kezével képes volt festeni. Olajképei pasztózusak, lazán, frissen festettek.
1937-ben tanítani kezd a rimaszombati Polgári Leányiskolában, s a Živena itt önálló kiállítását rendezi meg. Ezen kívül az évek során többször vett részt mind a „Jednota“, mind pedig más csoportosulások – pl. 1924-ben a kassai Kazinczy Társaság – csoportos kiállításain.
1938-ban újra Losoncon kezdett tanítani, de egyre romló egészségi állapota közbeszólt. Megállapítják, hogy tuberkulózisa van, nem taníthat tovább. Hazatér Nagyrőcére, ahol édesanyjával tengődik, a szomszédok segítségére szorultan. Anyja halála után még egyszer meglátogatja losonci barátait. 1946. április 29-én halt meg nagy szegénységben, Nagyrőcén.
Bár a hivatalos művészettörténeti irodalom mint regionális jelenséget „könyveli el“, Cseh Lajos művészete a hazai posztimpresszionista festészetünknek maradandó értéke. Olaj-, akvarell- és pasztellképei – bohém életmódja következtében – eléggé szétszóródtak, de szép kollekció található belőlük a losonci képtár gyűjteményében, ahol többször is szerepeltek kiállításokon.